Már szinte teljesen világos volt, mire sikerült álomba merülnöm, így nem is csoda, hogy a délután folyamán ébredtem.
Kicsit még vérszegényen, bár klasszisokkal jobban voltam, mint tegnap. Rápillantottam a telefonom kijelzőjére: három múlt tíz perccel, de Mike-ról még mindig semmi hír.
Mina érkezéséig volt pár órám, így elhatároztam, felkeresem Látó barátomat, hátha otthon van.
Fél óra elteltével már a ház előtt álltam. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy csengetek, majd szinte azonnal el is vetettem az ötletet: a végén még nem enged be.
Határozottan nyomtam meg a kilincset, s az ajtót nyitva találtam.
- Mike? – szólítottam meg, nehogy megijesszem.
- Csill? – lépett elő egy szál kisgatyában.
- Csak gondoltam, megmondom, hogy jól vagyok – mosolyodtam el feszülten.
- Örülök. – állt egyik lábáról a másikra, mintha feszélyezné jelenlétem.
- Ki az, cukorbogyó? – hallottam a hálószoba felől, majd megjelent egy hasonlóan lengén öltözött csinibaba, s belekarolt a férfiba.
- Óh. – döbbentem meg – Akkor nem is zavarok tovább – fordultam sarkon, nem akartam jelenetet rendezni, pedig a kedvem megvolt hozzá…
- Várj! – sietett utánam a folyosón. – Félreérted.
- Azt mindjárt gondoltam! – még jobban felbosszantott, hogy ezzel a sablon szöveggel akar jönni – És még nekem volt bűntudatom!
- Ott hagytál! – figyelmeztetett.
- Talán, mert nem is voltam magamnál! – pillanatnyi csend állt be – Egész éjjel nem tudtam aludni.
- Persze. Talán, mert Éneás szórakoztatott, mi? – gúnyolódott
- Leszállnál erről a témáról? – lett végleg elegem belőle.
- Eltaláltam? – ütötte a vasat kihasználva, hogy nem tagadom.
- És ha igen, akkor mi van? – léptem hozzá közelebb. Bár egyáltalán nem így volt, jól esett visszavágni, bántani.
- Mit tett veled az az átkozott?! – köpte szinte a szavakat megragadva a karom.
- Semmit. – vallottam be – De ha mégis, neked akkor sem lenne hozzá az égvilágon semmi, de semmi közöd. Megértetted? – szabadultam ki.
Fogtam magam, sarkon fordultam, és elsiettem. Azt hiszem, a közeljövőben nem fogom keresni. Hogy tehetett ilyet? Bevallja gyengédebb érzelmeit, előadja, hogy mennyire ismer, és nem tud nélkülem élni, majd mikor lemegyek bocsánatot kérni, amiért visszautasítottam, már rég egy másik nővel fetreng az ágyban. Ezzel még csak-csak kibékültem volna, na de, hogy nem is szól róla, hanem hagyja, hagy emésszem magam feleslegesen, ez már mindennek a teteje volt!
Mire hazaértem, maradt körülbelül egy órám Mina érkezéséig, amit lenyugvással tölthettem. Engedtem magamnak hát egy forró fürdőt, majd kedvenc könyvemmel bevonultam a fürdőszobába.
- Csill, én vagyok az Mina. – hallottam meg a semmivel össze nem téveszthető hangot a folyosóról.
- Máris nyitom. – siettem az ajtóhoz. Bár jól esett az a kis fürdő, teljesen még sem tudtam elfelejteni a történteket. – Fáradj beljebb. Felveszem a cipőm, kabátom, és mehetünk is. – nem akartam húzni az időt. Egyébként is szerettem volna minél hamarabb találkozni Éneásasl, hogy beszámoljak a fejleményekről.
- Rendben. – mosolyodott el nyugtatóan, majd megállt az előszobában.
- Van már ötleted, hová menjünk? – érdeklődtem, s közben reméltem nem tervez túl sokat kínozni a vásárlással.
- Nem is egy. – láttam rajtam, mennyire felvillanyozza a boltokba mászkálás, így hát nem volt kedvem letörni.
- Indulhatunk. – gomboltam össze a kabátom összes gombját. Igencsak hideg lett mostanság. – Miket kell beszereznünk? – tudakoltam a listát.
- Teljes menetfelszerelést. – néztem rá kicsit értetlenül – Estélyik, cipők, szoknyák, felsők, fehérnemű… - kezdte el sorolni, miközben száguldtunk a pláza felé. Egyhamar biztos nem végzünk…
Igazam is lett: röpke három-négy órás fel-alá járkálás következett, minekután legalább hatszatyornyi ruhával, és három vállfás esélyivel gazdagodtam.
- Szia Cicuska, látom sikerült mindent megvenni. – vigyorodott el Éneás, mikor megérkeztünk.
- Csakis őt okolhatod! – mutattam hátra Minára, miközben behuppantam a fotelba. Olyan kényelmes volt, és nekem annyira fájt a lábam…
- Visszajöjjek érte? – kérdezte a férfit.
- Hagyd csak, majd hazaviszem én. – adta meg az engedélyt, hogy távozzon. – Kellemes vadászatot! – kacsontott felé, majd becsukódott az ajtó. – Lássuk csak Cicuska, miket vettél. – nézte át egyesével ruháimat. – Válassz ki egyet, vedd fel, és kezdődjön a móka.
- Máris? – nyöszörögtem, teljesen offon voltam.
- Ne nyávogj, hanem csináld, hacsak nem akarsz elvérezni… szó szerint.
- De minek kell ahhoz beöltözni? – húztam a számat.
- Hogy megtanulj ebben harcolni, és hogy szokd; ne érezd magad benne rosszul. – dobolt lábával – Vagy gyorsabban menne, ha segítenék? – támadott le olyan hirtelen, hogy alig fogtam fel. Arca ismét egy centire volt az enyémtől, az energia csak úgy áramlott belőle.
- Nem volt elég a tegnapi kis akciód? – gúnyolódtam
- Mondtam már, hogy rád mindig szakítok időt…
- Milyen nagylelkű vagy… - fintorogtam – De ha megengeded, most átöltöznék. – álltam fel a fotelból, eltaszítva magamtól, majd bevonultam a szobába.
- Segítenél? – szóltam ki mintha a fogamat húznák, de sehogy sem tudtam magamnak felhúzni a zipzárt. Nem is hallottam, mikor jött, csak már a ruha szorításán éreztem, h feszül rendesen.
Szembefordított magával:
- Határozottan dögös… - mért végig, de már fel sem vettem.
- Na, akkor kezdjük?
- Milyen harapós a Cica ma. – nevetett a férfi. – Pár percünk még van, hogy elmondd, mi a baj.
- Inkább harcoljunk. – akartam kiadni magamból a feszültséget mozgás formájában.
- Rendben. – állt pár lépést hátrébb – Akkor ne kímélj. Üss meg!
Meg kell, valljam, próbálkoztam én, de túl gyors volt. Mintha előre látta volna az összes ütésemet.
- Mike-kal van valami? – kérdezte, mintha meg sem hatná, hogy épp szét akarom verni. Az összes ütést hárította, ám egykori barátom említése új erőt adott. – Ahogy látom igen! – nevette el magát, s már jobban oda kellett koncentrálnia, ha nem akart megsérülni. – Mi történt? – faggatott tovább. Egy utolsó pörgő rúgással próbáltam hatástalanítani, de ő megfogta a lábam, s igencsak nagyot zuhantam volna a földre, ha el nem kap és dob helyette inkább az ágyra. Így is nyekkentem egyet. – Itt lenne vége az életednek. – nyugtázta – Nem tudsz figyelni, ennek semmi értelme. Elárulod, mi történt? – tepert le csakúgy, mint pár nappal ezelőtt nálam.
- Semmi – fordítottam el a fejem, ám nem lehetett ilyen könnyen lerázni: visszafordított az államnál fogva – Voltam ma nála. – böktem ki végül.
- És ezért vagy olyan, mint a bili füle?
- Nem csak én voltam nála, ha érted mire gondolok… Hagyta, hogy gyötörjem magam, amíg ő mással szórakozott az agyban! – fakadtam ki.
- Mondjak valamit? – szólalt meg hosszú hallgatás után – Te nem is ezért haragszol rá. Egyszerűen csak rosszul esett, mert azt hiszed, ilyen könnyen pótolható vagy… - látott belém felfedve azt is, ami magam előtt is sötét volt. Átfordultam a másik oldalra, így most én voltam felül, bár gyanítom, hogy csak azért sikerült, mert hagyta magát.
- Ez egyáltalán nem így van! – próbáltam tagadni, de még magamnak sem volt meggyőző.
- Persze, hogy nem. – simította ki szememből a hajamat, ami így előrehajolva belelógott. – Pótolhatatlan vagy. Csak félsz…
- Igen? Azt is megmondod, hogy mitől? – próbáltam elviccelni.
- Az érzéseidtől.
- De nem is érzek Mike iránt semmit – lepődtem meg félrediagnosztizálásán – Legalább is nem úgy, ahogy gondolod.
- Ó, nem is rá gondoltam Cicuska – hengeredett át felém.
- Koncentrálhatnánk a munkára? – köszörültem meg a torkom. Erről végképp nem volt kedvem beszélni.
- Ahogy óhajtod. – mászott le rólam, majd az ágy szélére ült háttal – Remélem, ezúttal jobb leszel. – cukkolt, s úgy döntöttem, most vagy soha: a hátára ugrottam, s megpróbáltam fenyegetően szorongatni a nyakát. Ő azonban csak átfordított egy nagy lendülettel, mintha csak egy falevél lennék, így az ölében találtam magam.
- Adhatok egy tanácsot? – olyan picinek éreztem magam a karjaiban, és hirtelenjében cseppet sem volt kedvem küzdeni vele… sem ellene. – A te legnagyobb fegyvered a meglepetés ereje és a figyelemelterelés művészete. – mosolygott
- Ez elég gyengusnak tűnik… Nem lehetne, mondjuk egy nagy karó? – elnevette magát fancsali arcomat látva.
- Majd kapsz azt is, de egyelőre ezeket kell a tökéjre fejlesztenünk. – állított fel térdéről – Lássuk csak. A meglepetés ereje ugye adott: egy törékeny lányról senki sem gondolná, hogy vérbeli harcos.
- Nem vagyok törékeny! – kértem ki magamnak, majd látva arcát abbahagytam. – Bocsi.
- Amíg fél másodperc alatt leteperlek, addig az vagy. – piszkálódott. – Tehát, a meglepetés megvan. A figyelmet pedig már önmagában elég jól el tudod terelni, ha ezeket hordod, de meg kell tanulnod más eszközöket is.
- Például?
- Tudom, hogy benned van ösztönösen, csak engedd ki. – bíztatott – Képzeld azt, hogy el akarsz csábítani, de minimum a figyelmemet magadon akarod tartani.
Hirtelen lövésem sem volt.
- Nekem ehhez kellene egy kis alkohol – viccelődtem, hátha letesz róla.
- Milyet szeretsz? Vodka? – próbált visszaemlékezni mikor az étteremben voltunk, mit is ittam pontosan.
- Most komolyan? – reménykedtem, hogy mégsem.
- Valahol el kell kezdeni. – tárta szét a karját – Akarsz előtte inni valamit akkor?
- Mindenképp… - nem is kicsit meg voltam illetődve.
- Ne legyél már ilyen nyuszi! – nevette el magát – Hidd el, élvezni fogod – kacsintott, majd eltűnt, s pár pillanat múlva már egy pohár töménnyel jött vissza. – Tessék! – egy kortyra lehajtottam, s mellé fintorogtam egy nagyot.
– Nos, akkor kezdhetjük? – mosolyodott el, mire csak bólintás volt a válasz. – Tegyük fel, hogy el akarsz csábítani, hajrá! – vonult ki a konyhapulthoz, majd leült egy bárszékre, akár csak a szórakozóhelyeken. Fogalmam sem volt mit kéne tennem. Végül közelebb oldalogtam hozzá, s megvártam, míg rám figyel. Mélyen belenézett a szemembe, s én teljesen lefagytam.
- Dugunk? – hallottam meg saját hangom idegen csengését. Zavaromban a legidiótább mondatot ejtettem ki, amit csak el tudok képzelni ebben a szituációban. Éneás azonban csak elnevette magát.
- Nézd, nem mondom, hogy nem volt eredeti – kuncogott még mindig – de valahogy nem az igazi. – vigyorgott, s én gyanítottam, hogy arcom színe a rákéhoz hasonlatos. – El kell, hogy keserítselek, ezzel csak addig vonod magadra a figyelmem, amíg elviszlek hátra a mosdókhoz. – nyúlt állam alá, hogy szemembe tudjon nézni. Kellemes meglepetésként konstatáltam, hogy ismét meleg a keze.
- Inkább hagyjuk ezt az egészet, nem fog működni… - fordultam ki előle feltett szándékommal, hogy lehúzom magam a WC-n.
- Cicuska, nem lesz itt semmi baj… - fogta meg két vállam hátulról – Csak egy kis taktikát kell változtatni. – fordított szembe – Ha ilyen stílusú nőket akarnánk felszedni – magyarul ordas ribancokat, fordítottam a finom nyelvezetet – azt bárhol megkaphatnánk. Kihívás kell. Ne add magad könnyen, de hints el mindig egy kis morzsát az éhezőknek. – oktatott tovább – Tudod mit, először gyakoroljuk csak a testbeszédet, úgyis az a legfontosabb. – engedett el, s visszaült a bárszékre – Először is: lépj be úgy, hogy felfigyeljenek rád, de ne légy túl hivalkodó.
- Remek. És elárulnád mégis, hogy azt, hogyan kell?! – már kezdett kicsit elegem lenni a ködös maszlagból, néhány konkrét utasítás jól jött volna…
- Egy pillanatra állj meg az ajtóban, nézz körül, majd mikor megbizonyosodtál, hogy figyelnek, indulj el szépen nőiesen.
Az első instrukciójának több-kevesebb sikerrel eleget tettem, a második viszont már kevésbé ment:
- Tekerd a csípőd! – próbálkoztam – De ne így, csak finoman. – állt fel a székről, majd mögém lépett, megfogta a csípőm két oldalát, s az övéhez húzta:
- Így. – kezdte el lágyan egyik irányból a másikba ringatni – Érzed? – súgta a fülembe, s leheletét még a nyakamon éreztem… ahogy azt is, hogy egyre gyengül az ellenállásom. Az energia újra vibrálni kezdett köztünk…
Neem, nem játszunk ilyet! – gondoltam magamban, majd szinte szó szerint átugrottam a folyosó másik végére.
- Azt hiszem, ennyi elég lesz. – igazítottam meg a szoknyámat, ami kicsit feljebb csúszott a bemutató közben. Éneás ismét csak elnevette magát. – Mi a következő lépés? – próbáltam a lényegre koncentrálni.
- Amit csak szeretnél, Cicuska. – termett hírtelen előttem, s addig hátráltam, amíg a fal csak engedte, ő azonban odaszorított, így újra testközelbe kerültünk, jelezvén, hogy akár az előző helyzet folytatásában is benne lenne. Arca olyan közel volt enyémhez, mint még soha azelőtt…
- Te már megint éhes vagy? – lepődtem meg zöldesen felvillanó szemén, megtörve a pillanat varázsát.
- Miből gondolod, hogy csak a vér utáni vágy képes ilyen reakciót kiváltani? – mért végig néhány másodpercet elidőzve dekoltázsomnál.
- Ó, hogy te… - gesztikuláltam hevesen kezemmel – Szóval, hogy… Á, értem. – hebegtem. Ez igazán meglepett. Azt hittem, hogy csak játszik. Bár kétségkívül élvezte, ha zavarba hozhat, akár csak most.
- Olyan kis naiv vagy. – vigyorodott el – De ez jó is lehet… - tűnődött hangosan, miközben én még mindig az előbb elhangzottakat emésztgettem – Ha naivnak tetteted magad, akkor még nagyobb lehet a meglepetés ereje…
- Hahó – próbáltam visszatéríteni – Csakhogy, ha nem vetted volna észre, nem nagyon kell megjátszanom…
- Ó, emiatt nem aggódnék. A végére olyan profi leszel, hogy megjátszani lesz nehéz azt, ami most vagy. – biztosított mosolyogva, s előző zöldes csillogásának nyoma sem volt. – Még egy kört? – mutatott felém egy üveg vodkát, s csak bólintottam.
- Most le akarsz itatni, hogy utána megdönts? – kérdeztem tét nélkül, hisz az italt már elfogadtam.
- Cicuska. – nézett mélyen a szemembe – Olyan helyre sosem megyek, ahová nem kapok meghívót… - közben lehajtottam a második felest is.
Az este további részét a harc gyakorlásával töltöttük, ami kifejezetten fárasztónak bizonyult. Nekem legalább is, figyelembe véve, hogy Éneás hányszor erősebb nálam…
Pár óra múlva pihegve fújtam ki magam a kanapén.
- Ez kemény volt… - kortyoltam bele egy pohár vízbe.
- És akkor a szomszédok mit gondolhattak? – vigyorodott el, miközben mellém dőlt.
- Azt inkább nem is akarom tudni. – nevettem fel, majd elkomorodtam. – Á, haza kéne mennem, megfürödni, és ágyba bújni… - vázoltam a tervet – De annyira nincs erőm megmozdulni. – éreztem tagjaimat ólomsúlyúnak. Talán megkérhetném Éneást, hagy maradjak itt: ruhám van, a kanapén is elalszok, és egyébként is közölte, hogy úriember lesz…
