Pár perc múlva kicsit kómásan ébredtem.
- Mi történt? – próbáltam visszaidézni az emlékeket, ugyanis agyam túlságosan sokkolódott. – Á, még mindig vámpír vagy. – közöltem az előzőnél kicsit nyugodtabban, majd felkászálódtam a kanapéról.
- Ki kell, ábrándítsalak, cicuska. Ez nem fog változni.
Bólintottam, s nyeltem egy nagyot. Az életem kezdett nagyon fura irányba menni.
- Van még egy meglepetésem. – kezdte lelkesen, én viszont annál kevésbé rajongtam az ötletért. A következőt talán túl sem élem… - Ma este elviszlek vacsorázni.
- Nincs alkalomhoz illő ruhám. – feleltem végül kurtán ennyit, kiválasztva a végtelen kifogások közül talán a legbénábbat.
- Sebaj. A ruhatáradra úgyis ráfér egy renoválás. – lelkesedése töretlen volt. Újabb kopogás az ajtón.
- Még egy meglepetés? – vegyült félelem a hangomba.
- Igen. Megérkezett a ruhád. – indult nagy lendülettel kinyitni az ajtót. Belépett rajta egy magas, csinos, hosszú szőke hajú nő. Az állam is leesett, de azon már meg sem lepődtem, hogy ő is vámpír. Kezében egy fekete ruhatokban, valószínűleg a nekem szánt alkalmit tartotta.
- Szia Éneás! – köszönt csilingelő hangon, s puszit nyomott a férfi arcára. Hihetetlenül picinek és jelentéktelennek éreztem magam, a szakadt farmerban, összefogott hajjal, nulla sminkkel…
- Te biztosan Csill vagy. – nyújtott kezet – Mina vagyok. – mosolyodott el. – Ezt neked hoztam. – adta át a csomagot.
- Nos, köszönöm. – erőltettem mosolyt magamra – Akkor én most elvonulok, és összeszedem magam. – moderáltam magam, majd bevetődtem a fürdőszobába. Felakasztottam a ruhát majd a falnak dőltem, hogy kifújjam magam. Egyelőre nem vágytam több meglepetésre.
Pár perc múlva azonban határozottan kopogtattak az ajtón. Hogy az embert már öltözni sem hagyják nyugton!
Választ nem várva belépett Éneás.
- Ejnye, még csak ki sem bontottad. – lépett a ruhához, majd lehúzta a tokról a zipzárt, hogy megmutassa. Valóban gyönyörű volt a maga nemes egyszerű eleganciájával. Bármelyik nőn jól mutatott volna… Kivéve engem.
A férfi először alaposan végigmérte a ruhát, majd még alaposabban engem.
- Azt hiszem jó méretet választottam… - vigyorodott el – Bár talán mellben szűk lesz… - tűnődött az adott testrészt mustrálva. Akaratlanul is összefontam karomat magam előtt.– Nem is gondoltam volna, hogy ennyire... – muszáj így néznie közben?!
- Oké, értem! – mentem elébe a dolgoknak. Pillanatok alatt olyan zavarba tud hozni, mint még senki más. Persze már értem, miért: hiszen vámpír… Látjátok, mondtam én, hogy ők a legveszedelmesebbek! – És most, ha megengeded, felöltözök. – próbáltam visszanyerni lélekjelenlétem.
- Hogyne, cicuska. Legyél csak csini. – kacsintott, majd kiment. Azt hiszem, tényleg ideje, beleszuszakolnom magam ebbe a csuda ruhába.
Egyedül a zipzárral akadt némi gondom, történetesen, hogy nincs 360 fokban forgatható karom.
- Mina, segítenél kicsit? – hívtam be.
- Persze. – termett ott máris. Azonnal tudta, mi a probléma, s másodpercek alatt megoldotta.
- Kösz. – motyogtam az orrom alatt, fura érzés volt egyedüli élőnek lenni a lakásban.
- Nincs mit – mosolyodott el látva zavaromat – Lenne még egy pár ötletem, ha ráérsz kicsit. – csilingelt tovább jelentőségteljesen nézegetve hajamat.
- Azt hiszem, nem sietek sehová. – kezdtem oldódni, hogy bosszanthatom Éneást az időhúzással. Igennek véve válaszom Mina nekilátott kigubancolni hajam.
- Hogy álltok? – jött a várt kérdés nem sokkal az után, hogy belekezdtünk a szépítkezésbe. Nem is emlékszem mikor volt utoljára kipofozva a frizurám.
- Pillanat. – feleltem, s szinte kuncogni támadt kedvem.
Azonban csalódnom kellett: mikor végeztünk Éneás ugyanolyan nyugodt volt, mint az elején. Valószínűleg tudtában volt, hogy egy rendes férfi megvárja azt a félórát, amíg a partnere két perc alatt elkészül…
- Ejha! – döbbent meg új külsőmet látva – Gyönyörű vagy. – nézett rajtam végig újra és újra.
- Kösz. – morogtam ismét, nem voltam hozzászokva ehhez a fogadtatáshoz. Mikor legutóbb ezt mondták nekem, körülbelül ötéves lehettem…
Sosem foglalkoztam a külsőmmel: minden éjjel az életemre pályáztak veszélyesebbnél veszélyesebb lények, akik nem követelték meg a makulátlan viseletet.
– Indulhatunk? – feszélyezve éreztem magam ebben a ruhában, leengedett hajjal, ami folyton az arcomba lógott. Egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni. A magas sarkúról már ne is beszéljünk. Amilyen talpraesett és fürge voltam a saját szerelésemben, legalább annyira esetlen most.
- Persze. – adta rám útközben a kabátot, s nyitott ajtót. Mina mindeközben végig mögöttünk jött, majd a ház bejáratánál elbúcsúzott tőlünk.
- Hová megyünk? – érdeklődtem, miközben már a kocsiban ültünk.
- Meglepetés. – vigyorgott a maga megszokott módján.
- Kérlek. Ma már igazán elegem van a meglepetésekből… - vallottam meg őszintén.
- A Saint Clair’s-be. – kegyelmezett meg végül hosszú fürkészés után.
- De hát oda hónapokkal előtte le kell foglalni a helyet! – vettem elő csekély összes tudásom az éttermek világáról.
- Vannak kapcsolataim. – nevette el magát, s be kellett lássam, lehet benne valami. Aki már ilyen régóta a világon van, szert tehetett egy-két befolyásosabb összeköttetésre is.
Az elkövetkezendő öt-tíz percet azzal töltöttem, hogy megpróbáltam nem beleőrülni egyik rakoncátlan tincsem kuszaságába, ami mindenáron a szemembe, számba, orromra akart kerülni.
Még azt sem vettem észre, hogy megérkeztünk, csak már mikor megállt a motor. Behunytam a szemem, hogy utolsó erőt vegyek magamon, és lenyugodjak. „Minden rendben lesz.” – mondogattam, mikor egy kéz érintése simított végig arcomon tökéletes helyre igazítva a tincset.
- Lélegzetelállító vagy. – hangereje a suttogás és a normál beszéd között volt – Miért nem tudod kicsit élvezni?
Éreztem, hogy közel van, de nem mertem kinyitni a szemem, csak csendesen bólintottam. Miközben szálltunk kifelé az autóból, valami nagyon lassan szöget ütött a fejemben: az a kéz… meleg volt…
- Hé! – kiáltottam fel a meglepetéstől – Azt hittem, hogy hideg vagy. – közöltem bugyután, de szerintem, értette, mire gondolok.
- Hát ismét csalódnom kell benned, Cicuska? – mosolyodik el kajánul – Nem gondoltam volna, hogy minden mendemondát beveszel.
Felvontam a szemöldököm, hogy jelezzem, nem tud átverni: ez nem csak afféle mese, ennyit még én is tudok. A következő félreértés az lesz, hogy igazából nem is vért isznak?
- Halott vagy. – jelentettem be, mintha nem tudná – Nincs keringésed, nem ver a szíved,
ennek okán nem lehet meleg a tested. – vezettem le.
- Akarsz fogadni? – magabiztossága csak úgy sütött. De én sem most jöttem le a falvédőről.
- Miben? – vettem fel a kesztyűt.
- Ha nyerek, ma estére félreteszed az előítéleteidet a fajtámmal kapcsolatban. – kezdte az alku ráeső részét – Ha viszont te nyersz, nem kell többet ilyen ruhában járnod, ha nem akarsz.
- Korrekt ajánlatnak tűnik. - tartottam kis szünetet – Nos, akkor bizonyítsd.
Megkerülte a kocsit, hogy a közelebb jusson hozzám, miközben én keresztbefont karral vártam, nekidőlve az ajtónak. Na, ez érdekes lesz!
- Melyik testrészemre vagy kíváncsi? – lépett olyan közel, hogy senki se hallhassa a köztünk elhangzottakat. Elképesztő, milyen hatással tud lenni rám: zavaromban szinte fülig pirultam. Szerencsére nem várta meg válaszom, amire talán az ő végtelen ideje sem lett volna elég, hanem megfogta a kezem, s apró csókot lehelt rá. Nem tudtam volna eldönteni, melyiket akarta bizonyítani: a kezét, vagy a száját…
- Azt hiszem… nyertél. – próbáltam visszatérni a valóságba. – Csak azt nem tudom, hogy csináltad… - tűnődtem.
- Menjünk be, ott mindent elmesélek. – nyújtotta karját, s szemmel láthatóan feldobott volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése